Who cast that first fateful tomato that started the La Tomatina revolution? The reality is no one knows. Maybe it was an anti-Franco rebellion, or a carnival that got out of hand. According to the most popular version of the story, during the 1945 festival of Los Gigantes (a giant paper mâché puppet parade), locals were looking to stage a brawl to get some attention. They happened upon a vegetable cart nearby and started hurling ripe tomatoes. Innocent onlookers got involved until the scene escalated into a massive melee of flying fruit. The instigators had to repay the tomato vendors, but that didn't stop the recurrence of more tomato fights—and the birth of a new tradition.
Fearful of an unruly escalation, authorities enacted, relaxed, and then reinstated a series of bans in the 1950s. In 1951, locals who defied the law were imprisoned until public outcry called for their release. The most famous effrontery to the tomato bans happened in 1957 when proponents held a mock tomato funeral complete with a coffin and procession. After 1957, the local government decided to roll with the punches, set a few rules in place, and embraced the wacky tradition.
Though the tomatoes take center stage, a week of festivities lead up to the final showdown. It's a celebration of Buñol's patron saints, the Virgin Mary and St. Louis Bertrand, with street parades, music, and fireworks in joyous Spanish fashion. To build up your strength for the impending brawl, an epic paella is served on the eve of the battle, showcasing an iconic Valencian dish of rice, seafood, saffron, and olive oil.
Today, this unfettered festival has some measure of order. Organizers have gone so far as to cultivate a special variety of unpalatable tomatoes just for the annual event. Festivities kick off around 10 a.m. when participants race to grab a ham fixed atop a greasy pole. Onlookers hose the scramblers with water while singing and dancing in the streets. When the church bell strikes noon, trucks packed with tomatoes roll into town, while chants of "To-ma-te, to-ma-te!" reach a crescendo.
Then, with the firing of a water cannon, the main event begins. That's the green light for crushing and launching tomatoes in all-out attacks against fellow participants. Long distance tomato lobbers, point-blank assassins, and medium range hook shots. Whatever your technique, by the time it's over, you will look (and feel) quite different. Nearly an hour later, tomato-soaked bombers are left to play in a sea of squishy street salsa with little left resembling a tomato to be found. A second cannon shot signals the end of the battle. | Máig rejtély, hogy ki dobhatta el az első paradicsomot, amelyből később a La Tomatina forradalom kinőtte magát. Talán a Franco-ellenes erők egy tagja, esetleg egy túlzottan lelkes karneválozó? Legnépszerűbb változata szerint a történet 1945-ben, a valenciai Buñol városában megrendezett Los Gigantes fesztiválon kezdődött, ahol a helyiek óriási papírmasé bábukkal vonultak. Voltak azonban, akiket mindez nem igazán hozott lázba, keresték hát a módját, miként lehetne nagyobb balhét csapni. A közelben állt egy zöldségeskocsi, így adta magát az ötlet, hogy szétdobálják a paradicsomokat. Kisvártatva az addig ártatlan nézelődők is beszálltak, és valósággal záporoztak a paradicsomok mindenfelé. A felbujtóknak meg kellett fizetniük az árusoknak okozott kárt, ez azonban nem állta útját a további paradicsomcsatáknak – és egy új hagyomány születésének. A helyzet elfajulásától tartva a hatóságok az ötvenes években sorozatosan tiltották be, engedélyezték újra, majd tiltották be ismételten a paradicsomcsatát. 1951-ben a törvényt szegő helyieket bebörtönözték, ám a lakosság felháborodása szabadlábra engedésüket eredményezte. A legpimaszabb módon 1957-ben hágták át a vonatkozó tilalmat, amikor is a résztvevők látványosan eltemették a csatát: a paradicsommal megrakott koporsót hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára. 1957 után a helyi önkormányzat végül kötélnek állt, és néhány szabály felállításával inkább felkarolta az eszement hagyományt. Ugyan a középpontban továbbra is a paradicsom áll, magát a csatát egy egész héten át tartó fesztivál előzi meg. Ekkor ünneplik ugyanis Buñol védőszentjeit, Szűz Máriát és Bertrand Szent Lajost, spanyolokhoz méltó módon utcabállal, zenével és tűzijátékkal. Hogy kellő erőt merítsenek, az összecsapás előestéjén bőséges adag paella jár a résztvevőknek, amely egy igazi valenciai specialitás sáfrányos rizzsel, olívaolajjal és tenger gyümölcseivel. A fékeveszett fesztiválozásnak mára azért kialakultak a maga szabályai – a szervezők például külön erre a célra nemesítettek egy ehetetlen paradicsomfajtát. Az ünnepség nagyjából délelőtt 10 órakor kezdődik, amikor is a résztvevők közül valakinek fel kell másznia egy zsírral bekent oszlopra és le kell szednie a tetejére tűzött sonkát. A nézők mindeközben önfeledten énekelnek, táncolnak, valamint vízzel locsolják a tömeget. Mihelyst elhangzik a déli harangszó, megérkeznek a paradicsommal megrakott teherautók, ekkorra már mindenhonnan a „To-ma-te, to-ma-te!” visszhangzik. A fő esemény egy vízágyú beüzemelésével veszi kezdetét, és innentől aztán nincs könyörület. Mesterlövész módon távolról célzók, közvetlen közelről támadók és rafinált csavart dobásokkal próbálkozók esnek egymásnak, a lényeg, hogy hajítás előtt össze kell nyomni a paradicsomot. Választott technikától függetlenül azonban a végére mindenki garantáltan kívül-belül átlényegül – de leginkább kívül. Nagyjából egy óra csatározást követően, amikor már az egész utca paradicsomszószban úszik, vízágyú jelzi a nem mindennapi mulatság végét. |